A 2023-as év tavaszi-nyári trendszínei
A Pantone Intézet idén is közzétette a 2023-as év tavaszi és nyári trendszíneit. Amellett, hogy minden évben kihirdetik az év színét, több trendszínt is meghatároznak, melyeket a New Yorki és Londoni Fashion Week keretében mutatnak be.
Leatrice Eiseman, a Pantone Color Intstitute ügyvezető igazgatója az alábbiakat nyilatkozta ezekről a színekről:
„Az idei színek a hagyományokat és az innovációt egyesítik. A fényesség és az élénk pozitivitás iránti igényünket ötvözve, melyhez halkító árnyalatú tónusok társulnak. A rettenthetetlen hozzáállás és a véleménynyilvánítás szabadsága átfogalmazza színérzékelésünket egy korlátlan megközelítéssel, amely szellemes keverékekben és animált párosításokban jelenik meg. Amikor előre látjuk a jövőnket, magunkévá tesszük a szabadságot, hogy korlátok nélkül, színesen kifejezzük egyéniségünket.”
Miért fontos ez nekünk?
Az év színe és az adott időszak trend színei észrevétlenül megjelennek mindenhol. A lakberendezésben, a szépségipari termékek csomagolásában, a reklámokban és elsősorban a fast fashion üzletek kínálatában. Ha tudod milyen színtípusba tartozol, akkor nem fogod megvenni az adott színű ruhát, mert most „ez a divat.” Tudatosan ki tudod választani, hogy az adott szezon meghatározó színei közül, mi az, amit be tudsz építeni a ruhatáradba és mi az, amit, ha megveszel valószínűleg címkével együtt csak a helyet foglalja majd a szekrényedben. Ezért jó, ha tudod, hogy melyik évszaktípus mire számíthat az idei év ruha kínálatában és azt hogyan tudja kombinálni a palettája egyéb színeivel.
Pasztell árnyalatok: A pasztellszínek mindig divatosak, és a 2023-as év sem lesz kivétel. Az ilyen árnyalatok tökéletesen illeszkednek a nyár típusokhoz.
1. Airy Blue – Pantone 14-4122 – Légies kék
Olyan áttetsző kék, mint a felhőtlen égbolt. Egy világos, pasztellszerű kék árnyalat, ami elsősorban a nyár típusokon fog jól mutatni, azon belül is a hideg nyaraknak tökéletes ez a szín. Könnyű és friss, nyugtató hatást kelt. Kifejezi a szabadságot, a nyugalmat és a tisztaságot, emlékeztet a tengerre és az ég színére. Nagyon könnyed és elegáns, sokféle stílusba beépíthető.
2. Grayed Jade – Pantone 14-6011 – Szürke Jáde
Egy gyönyörű szürkés-zöld árnyalat, amely a természetesség és a nyugalom érzetét kelti. Eleganciát és kiegyensúlyozottságot sugároz.
3. Oyster Mushroom – Pantone 13-4201 – Laskagomba
Semleges szürke árnyalat, mely nem tolakodó, a csendes erő megtestesítője. A harmónia és a békesség érzetét kelti. A szürke minden árnyalata a stabilitás és a megbízhatóság érzésével kapcsolódik össze. A klasszikus stílusú, visszafogott megjelenésnek igazi bázis színe. Nyaraknak tökéletes, nagyon jól kombinálható szinte minden színnel, de különösen a fekete, fehér, sötétkék vagy akár a rózsaszín, lila színekkel is.
4. Tender Peach – Pantone 12-0912 – Lágy barack
Barackos rózsaszín árnyalat, amely a tavasz típusok gyönyörű színe. Mivel egy pasztelles árnyalat, ezért a nyár típusok is be tudják építeni egy-egy outfitbe. Romantikus és megnyugtató. Azt sugallja, hogy a viselője finom és érzékeny.
Földszínek: A földszínek (pl. barna, homokszínű, khaki) tökéletesek az ősz típusoknak. Ezek az árnyalatok egyszerre klasszikusak és modernek, a természetesség és az egyszerűség érzetét keltik.
5. Iced Mango – Pantone 14-1140 – Mangó
Gyümölcsös narancs, némi trópusi hatással. Napsütéses sárga szín, amely frissességet, vitalitást és energiát sugároz. A természet színeire emlékezteti az embert, olyan érzést kelt, mint egy hűs mangó turmix a tengerparton. Jól működik élénk és pasztellszínekkel is. Türkizzel, kékkel, zölddel és a neutrális színekkel is tökéletesen párosítható. Az optimizmust, a boldogságot és a kreativitást jelképezi.
6. Mocha Mousse – Pantone 17-1230 – Kávé hab, Édes tejcsokoládé barna
Egy meleg, földszínű árnyalat, amely a barna és a szürke között helyezkedik el. A szín neve utal a csokoládéra és a habos desszertekre és ennek megfelelően a szín általában meleg, kényelmes érzést kelt. Egy olyan szín, ami megnyugtatja az embereket és meghittséget sugároz. Szolid és visszafogott, ezért jól illeszkedik a klasszikus időtálló stílushoz. A szín elegánsnak és előkelőnek hat, de nem tolakodó. Jó választás, ha meghitt, időtálló stílus keresünk, de ha egy dinamikusabb, feltűnőbb hatást szeretnénk elérni, akkor érdemes más színekkel kombinálni, mint például a rózsaszín, a zöld vagy a türkiz
Ragyogó, élénk színek: például a citromsárga, a kék, a rózsaszín, vagy a zöld, ismét visszatérnek. Ezek az árnyalatok nagyon kifejezőek, élénkek, és energiát sugároznak. Tél és tavasz típusok tudnak tündökölni ezekben a színekben.
7. Cherry Tomato – Pantone 17-1563 – cseresznyeparadicsom
Élénk szenvedélyes piros szín, amely egyesíti a narancs és a paradicsom árnyalatait. Erős, feltűnő és energikus hatást kelt, ideális szín, ha ki akarunk tűnni a tömegből. Nagyon szépen lehet kombinálni más élénk színekkel colorblocking szettekben. Például a rózsaszínnel vagy a narancssárgával. De gyönyörű hatást kelt a türkízzel vagy neutrális színekkel. Elsősorban a tavasz típusokon fog jól mutatni, mert meleg tónus, azon belül is az élénk tavaszoknak fog a legjobban állni.
8. Spring Crocus – Pantone 17-3020 – Tavaszi Krókusz
Intenzív rózsaszín-lila árnyalat. Élénk és feltűnő szín a tavasz és a virágzás jelképeként jelenik meg. Erős és telített árnyalat, ezért inkább az élénk típusokon fog jól mutatni. Nagyszerű választás, ha szeretnénk valami feltűnőt viselni, akár az utcán akár egy eseményen. Vidámságot, energiát és életörömöt sugall. A szín az érzelmek intenzitását jelképezi, ezért viselője magabiztosságot sugall.
9. Pink Cosmos – Pantone 16-2122 – Rózsaszín Kozmosz
Élénk rózsaszín árnyalat, amely boldog és játékos hangulatot sugároz. Jellemzői közé tartozik az energikusság, vidámság és a spontaneitás. Kiválóan kombinálható fehér, kék, zöld, sárga és arany színekkel. De minden mással is, amivel kontrasztot teremt. A meleg bőrszínhez passzol leginkább, ezért elsősorban a tavasz típusokon fog jól mutatni. Azokon, akik szeretik kifejezni az életörömüket és spontaneitásukat. Sok féle kombinációban jól tud működni, érdemes vele kísérletezni.
10. Persimmon – Pantone 16-1544 – Datolyaszilva
Meleg, narancssárgás tónus jellemzi ezt a gyönyörű színt. Erőteljes és dinamikus, élettel tölti meg a környezetet. Az optimizmus és az öröm jelképe. Tavaszok és őszök fogják tudni remekül beilleszteni a ruhatárukba. Mivel egy erőteljes szín, érdemes visszafogottabb színekkel kombinálni, hogy kiegyensúlyozott hatást érjünk el.
11. Andean Toucan – Pantone 16-6230 – Andoki Tukán
Élénk, szikrázó, sárgás-zöld szín. Egzotikus, a trópusi madarak és növények színeire asszociálunk általa. Boldogságot és optimizmust sugároz. Élénk tavaszokon csodásan fog mutatni. Remekül illik könnyedebb, lazább stílusú ruhákon és kiválóan kombinálható fehérrel, kékkel vagy más élénk színekkel is. Akik szeretik kiemelni az egyéniségüket és életvidámságukat, azoknak telitalálat.
12. Bluing – Pantone 19-3954 – Kékülés
Nyugodt, univerzális, elegáns szín. Könnyen kombinálható más színekkel és sok stílusba beépíthető. Teleknek csodálatos alapszín a gardróbjában. Egy sötét tintakék, mely tökéletes helyettesítője lehet a fekete színnek. Gyönyörűen mutat fehérrel, türkizzel, szürkével, rózsaszínnel, de akár még lilával is.
Neon színek: Az utóbbi években divatossá vált neon színek továbbra is trendként maradnak az 2023-as évben is. Ezek a vibráló, fluoreszkáló színek különösen a sportos vagy streetwear stílusban mutatnak jól, elsősorban tél típusokon.
13. Titanite – Pantone 16-0229 – Titán
Gyönyörű sárgás-zöld szín, mely a földalatti ásványokra emlékeztet. A természet és az egyensúly jelképe és ezzel az érzéssel kapcsolódik össze. Tavasz típusoknak lesz tökéletes, azon belül is az élénk tavaszoknak. De a meleg ősz típusok is kísérletezhetnek vele. Arany kiegészítőkkel nagyon szépen mutat és jól kombinálható más színekkel, például: sárga, piros vagy a narancs különböző árnyalatai.
14. Electric Blue Lemonade – Pantone 18-4245 – Kék Limonádé
Éles, ragyogó kék, amely felvillanyozza a szín palettát. Intenzív és feltűnő, ezért az élénk tél típusoknak ajánlott. Gyönyörűen mutat fehérrel, citromsárgával és rózsaszínnel. Egy ilyen szín viselése magabiztosságot sugároz, kitűnő választás egy eseményre, ahol ki akarunk tűnni a tömegből.
15. Blazing Yellow – Pantone 12-0643 – Őrült Sárga
Élénk, intenzív sárga szín. Meleg és világos, ezért élénk tavasz típusokon is működik, de a telek is be tudják építeni egy-egy outfitbe az élénksége miatt, ha hideg színekkel kombinálják, például kék. Mivel nagyon erős szín, érdemes inkább kiegészítő színként gondolni rá, mint például egy poló vagy sál. Nagyon jól mutat fekete, fehér, kék és zöld színekkel kombinálva is.
Metálszínek: Az ezüst, arany és bronz metálszínek ismét előtérbe kerülnek. Ezek az árnyalatok a luxus érzetét keltik, és a divatos kiegészítők, ékszerek és lakberendezési tárgyak kedvelt színei lesznek.
Inspiráció Nyár típusoknak:
(Hideg, Lágy és Világos Nyár típusok)
Inspiráció Ősz Típusoknak:
(Meleg, Lágy és Sötét Ősz típusok)
Inspiráció Tavasz Típusoknak:
(Meleg, Élénk, Világos Tavasz típusok)
Inspiráció Tél Típusoknak:
(Hideg, Élénk és Sötét Tél típusok)
Hétfő-Vasárnap
09:00-20:00
© 2023 Synaloa.hu | Minden jog fenntartva